A VII. TóBerFeszt képeiből     2017.08.05.

TósokAjkaBeréndLőrinte

2015. december hónap hírei

Karácsonyi műsor



További képek (album1)       További képek (album2)

2015.12.19.

Alkotódélután a tósokberéndi plébánián

Szombat délután körülbelül 40 fő gyűlt össze a tósokberéndi plébánián, hogy együtt készüljenek az adventi időszakra. A rendezvény egyik szervezője Egerváriné Fódi Andrea körbevezette a helyszínen a megjelenteket, akiknek mintegy fele kisgyermek volt, majd köszöntötte őket. A másik szervező, Szurics Nándorné Ili teával és süteménnyel kínált mindenkit. A szervezők és az alkotók minden alapanyagot biztosítottak a szorgos résztvevőknek. A jelenlévők kipróbálhatták a mézeskalács díszítést Patakfalvi Andrea és Szurics Nándorné segítségével, Somkuti Mária pedig karácsonyi gömbök textillel való bevonását mutatta be. Radics Anitától a quilling alapjait leshették el, Horváthné Mekler Orsolyával origami csillagot és tortaalátét angyalkát készíthettek, illetve a gyerekek gipszfigurákat festhettek. Szabóné Stepán Helgával karácsonyi angyalka készült textilből, Szentmiklóssyné Bolfert Erzsébet a sógyurmázás rejtelmeibe vezette be a gyermekeket, valamint gipszfigurákat festettek. Egerváriné Andrea az adventi koszorú készítésében segédkezett. A rendezvényen Östör Dániel káplán is tiszteletét tette, együtt készített adventi koszorút a résztvevőkkel. Karácsonyi dallamok mellett vidáman telt a délután.

2015.12.08.

A Traktoros Mikulás újra megérkezett

A Tósokberéndi Nosztalgia-Jármű Fesztivál sikere adta az ötletet Ertl Ákosnak, hogy a faluban a traktorral érkező Mikulás hozza az ajándékot a kicsiknek. Az ötlet megvalósíthatónak bizonyult.

Napjainkban Németh Ferenc vezeti a traktort, amelyhez utánfutót készített. Így alkalmassá tette ajándékok elhelyezésére, sőt még padokkal is felszerelte, hogy a Mikulás és a segítőik elférjenek az egyre növekvő csomagokkal.

A Tósokberéndért Egyesület ajándékokkal lepte meg az idén is a gyerekeket. Sőt a Mikulás megérkezése előtt rajzpályázatot hirdettek meg. A településrész boltjaiban lehetett leadni az alkotásokat. Akik ügyesek voltak, azok kis meglepetéseket kaptak a Mikulástól.

A gyerekek, mint minden évben nagyon várták a Traktoros Mikulást, az idén közel 200 kisgyereknek vitt ajándékot. Az apróságok verseket, énekeket tanultak, hogy azzal örömöt szerezzenek a Mikulásnak. Néhány helyszínen még vendégül is látták a nagyszakállút és csapatát. Másodszor kísérték a Mikulást az egyik helyi lovas klub tagjai, akik még a lovakat is beöltöztették piros és fehér színbe.

Nagy élményt szerzett ismét a gyerekeknek a Tósokberéndért Egyesület és a programban részt vevő kis csapat Gróf Roland és Alexandra, Geriné Melinda és Németh Ferenc.

Csendes Róbertné

Köszönjük szépen a részvételt a Fehér ló fia Lovas Egyesületnek!




További képek (album1)       További képek (album2)
2015.12.05.
2015.12.03.

Ho-ho-ho-ho!

December 5-én ismét meglátogatja a Traktoros Mikulás a jó gyerekeket Tósokberénden!

Sőt, ezúttal rajzpályázatot is hirdetnek segítői, rajzoljátok le és vigyétek be a plakáton megjelölt boltok egyikébe december 3-ig.

A legszebb rajzokat a Mikulás külön díjazza mindegy egyes állomáson!

A következő helyeken és időpontokban találkozhattok vele és segítőivel:

  • Szent István Király Templom melletti tér 15:30
  • Váci Mihály és Bajcsy utcai kereszteződés 16:00
  • Tósokberéndi buszforduló 16:30
  • Juhar sor - Gergőföldi utcai kereszteződés 17:00
  • Korona Étterem melletti parkoló 17:30

Érdeklődni lehet: 06-70/379-8631



2015.11.25.

Merénylet készül Dezső6 ellen

2015.11.20.

Karácsonyi műsor

Kedves Egyesületi tagok!

Természetesen idén sem maradhat el Egyesületünk karácsonyi műsora. Második próbánkat most csütörtökön (november 12-én) 18 órakor tartjuk a Közösségi Házban. Még mindig be lehet kapcsolódni, ha valaki szívesen vállalna prózai és/vagy éneklős részeket!

Addig is csütörtökön szeretettel hívunk és várunk minden szerepelni vágyót a Közösségi Házba 18 órára!

Üdvözlettel: Rejtőné Márti és Gróf Szandi

2015.11.12.

Tósokberéndi Vigasságok


"Csak az jöjjön, aki bírja, aki tudja, hogy végig csinálja, csak az jöjjön" :-)


ÉS MINDENKI MÁS, AKI SZERETNÉ JÓL ÉREZNI MAGÁT !!!


A Tósokberéndért Egyesület idén is megrendezi az immár hagyományos VETÉLKEDŐT!


A témák a szokásosak:
  • humoros gyakorlatok,
  • általános műveltségi kérdések,
  • zenei feladványok humorba és magnóba rejtve!!!,
  • Természetesen nem marad el a Tósokberéndet érintő teszt sem!

Azért, hogy igazi hangulat legyen CSAPATOK jelentkezését várjuk!! Mert nélkülük nehezebb lenne vetélkedni! A csapat létszáma max. 10 fő legyen és ha lehet 5-nél ne legyen kevesebb!!

Várunk fiatal csapatot, nyugdíjas csapatot, baráti csapatot, sportos csapatot, énekes csapatot, egyesületi csapatot, magas csapatot, alacsony csapatot.... szóval mindenkit, aki játszani szeret!


A program (2015.11.14. 18.00-23.00-ig):
  • 17.30 - 17.45 Érkezés: ÚJ PÁLINKA KÓSTOLÁS ÍZIBEN!
  • 18.00 - 20.30 Vidám vetélkedő szószátyár köntösben!
  • 20.45 - Eredményhirdetés rövidre panírozva!
  • 21.00 - Dalos est, harmonika szóval, erős öblögetés mellett!

Minden csapat asztalára jut egy kis ital, üdítő, illetve a vetélkedő végén étel. (Dezső 3 alapanyagaiból készítve)

A még több italról és ételről, süteményről minden csapat maga gondoskodik!

Jelentkezés:
  • Bosits Éva +36 30 222 0872 bositsevi55@gmail.com
  • Csendes Róbert +36 30 301 7548 csendesrobi@gmail.com
  • Geri Gyula +36 30 601 1327, geri.gyula@gmail.com
  • valamint erre a mailre válaszolva.

Ha lehet szerda estig jelezzetek, hogy tervezni tudjunk a létszámmal!


2015.11.08.

Tósokberéndi Vigasságok - "gyakorló tesztek"

A 2011-es vetélkedő feladatai

Egyéb helytörténeti tesztek


2015.11.09.