Tósokberénd városrész weboldala a Tósokberéndért Egyesület gondozásában

Ajka-Tósokberénd

Kovács-ház Berénd Fő utcáján a központban

A régi Fő úton a most látható ház elődjét 1920-ban építette Kovács János és felesége Kappan Teréz. Itt meg kell említeni, hogy előtte is volt már ház ezen a telken, ami zsuppfedeles volt. Az építkezés során 1905-ből származó téglákat is felhasználtak.

 

A ház, amint látható az akkoriban Berénden épült házak sorába illett. Szépen kialakított gádorral készült. Ebben a házban 91 évet élt a dédnagymama, Kovács János édesanyja.

Kovács Jánoséknak két gyermekük született. József, aki kiment Kanadába és Gyula, aki az 1920-as leventék között látható. Ő mozdonyvezető volt Csingerben, majd a kohó indulásától kohászként dolgozott nyugdíjazásáig. Ebben a házban alapított családot. Feleségül vette Rosta Annát a szintén beréndi lányt. Nekik egy lányuk született Mária, aki ebben a házban maradt és egy fiuk Gyula (számunkra ő a Kovács Gyuszi), aki a Rosta nagymama házában alapított családot. A nagymama elemi iskolai bizonyítványát még őrzi a család.

Kovács Mária Balogh Sándorné

1936-ban született Tósokberénden. A jó tanuló lány az általános iskola után Veszprémben a Közgazdasági Technikumot végezte el 1951 és 1955 között. Ajkai lakosként Devecserben a Bankban helyezkedett el, mivel akkor még Ajkán nem volt bank, ezért Ajka első banktisztviselője ő volt. 1957-ben férjhez ment Balogh Sándorhoz a Timföldgyár művezetőjéhez. 1958-ban megszületett lánya, Edit. 1959-ben felkérték az előtte harmadszorra is megalakult Előre Termelőszövetkezet könyvelői teendőinek ellátására. Így március elsejétől a volt községi kocsma épületében hátul a tsz irodán dolgozott. Az elnök Mátyás Lajos volt, a mezőgazdász pedig Borbély Ágoston. Közben Tósokberéndet Ajkához csatolták és a termelőszövetkezeteket egyesítették. Megalakult a Bakonyalja MgTsz.

1962-ben lebontották a régi házat és mai formájára újat építettek. A Marika néni 1991-ig nyugdíjazásáig a tsz-ben dolgozott, azt a kis időt kivéve, amikor 1968-ben megszületett Csaba gyermekét nevelte.

1975-től 1991-ig népi ülnökként is dolgozott. Kezdetben társadalmi munkaként látta el a feladatot, amit nagyon megszeretett, hisz a sokféle ügy kapcsán nagyfokú tájékozottságra tett szert. Fontos volt ez a munka a fájdalmai az enyhítésére is, hisz 1989-ben elvesztette a férjét.

Munkáját többször elismerték. Megkapta a Kiváló Dolgozó kitüntetést. Jutalmul kiutazhatott az NDK-ba és körutazáson vehetett részt Kijev-Leningrád-Moszkva útvonalon.

Aktívan tevékenykedik a Tósokberéndi Nyugdíjas Klubban és a Látássérült Klubnak is tagja.

Több novellát is írt, amiért elismeréseket kapott. A pillantáson innen című írása a kötet címadója is lett, amit a látássérülteknek kiírt pályázaton a minisztériumban elismerő oklevéllel jutalmaztak 2007-ben az Esélyév alkalmából.

10 éve a Máltai Szeretetszolgálat aktivistája. Mindannyian példát vehetnénk odaadó munkájáról. Napjainkban is rendszeresen dolgozik a bajba jutottakért. A vörösiszap ömlés idején Devecserben élelmet készített és osztott szét a munkatársaival a rászorultaknak.

Mostanra már megromlott az egészségi állapota. Az elmúlt 75 év megpróbáltatásai nyomot hagytak életében, de még napjainkban is mindig másokon segít.

Köszönjük Marika néninek eddigi áldozatos tevékenységét és erőt, egészséget kívánunk a további munkájához!